Új élet a Dominikai Köztársaságban

One way ticket

One way ticket

A szenvedélyben nincs holnap

2017. november 07. - MelindaBenedek

igazszerelem2.jpgHazudik, aki azt mondja, hogy soha sem gondolt rá, milyen lenne úgy tölteni a nyaralást, hogy feledhetetlen kalandba keveredik a helyi ország egyik kedves vendéglátójával. Sokan meg is teszik ezt, néhányan viszont elkövetik azt a – utóbb általában hibásnak bizonyuló döntést –, hogy igaz szerelmet vizionálnak, hovatovább hazaviszik friss szerzeményüket. Vagy éppen ottragadnak mellette.

A Dominikai Köztársaságban rengeteg vegyes kapcsolatot láttunk már eddig is, és valljuk be, kicsit bizarr látványt nyújt, amikor 40-50 éves, láthatóan asszonyosodó hölgyek sétálnak a 20 év körüli dominikai bikákkal. Vagy éppen, amikor az idősödő gazdag üzletemberek mellett szaladgálnak az alig 18 éves lányok. Sőt, időnként még fiatalabbak is…

igazszerelem3.jpgA dominikaiak számára az általános szegénység miatt kitörési lehetőség egy gazdag partner becserkészése, ez viszont rá is nyomja a bélyegét a kapcsolatok jelentős részére. Hiszen becsukhatjuk a szemünket, lehetünk álnaívak, azonban senki se gondolja, hogy például a fiatal potens fiúk életük álma egy kicsit megereszkedett ötvenes-hatvanas. Ahogyan a hamvas, formás, bájos lányok – akik egyébként igazán tudják, mi kell a férfinak – se lógó hasú nyugdíjasokkal szeretnék mulatni az idejüket.

A sztori viszont úgy lesz kerek, ha kitértünk a dominikaiak egy különleges képességére.

Többen is azt mondták, nemcsak mese, hogy a karibi emberekből sugárzik a szenvedély, a fülledt erotika. A nők például állítják, a férfiak úgy mozognak, olyan ritmusérzékük van, amellyel sehol máshol nem lehet találkozni. És azért ha az ágyban, vagy éppen a homokos tengerparton kell bűvészkedni, akkor meglehetősen sokat jelenthet a ritmusérzék. Ráadásul jobbára csak az elvégzendő dolgok terén ismerik a holnap (mañana) kifejezést. Egyébként csak „ma” van náluk. Ma szerelmesek, ma boldogok, ma szórakoznak, ma szeretnek, ma szeretkeznek, és mivel úgy teszik, mintha nem lenne holnap, ezért olyan energiák szabadulnak fel, olyan szenvedély van bennük, hogy az mindenkit lángra lobbant.

igazszerelem5.jpgSzóval ha csak a bűnös pillanatnyi élvezetekre koncentrálunk, akkor még jó is lehet egy helyi partner, de azért akad egy kis bibi. A dominikaiak számára ez mindig csak munka lesz – még ha szenvedéllyel is végzik –, szinte soha nem adnak igaz szerelmet, sőt az is bevett szokás, hogy a dominikaiaknak, főleg a férfiaknak a külföldi mellett hazai partnere is van. Ha pedig ideköltözünk és egy fedél alá tereljük a szenvedélyt, akkor ne lepődjünk meg, ha a férfi hátradől, s újra link lesz. Simán gizdázik az autónkkal, elad egy-két cuccot a lakásból, elkezd a haverokkal lógni. Így meg aztán oda a fülledt erotika varázsa.

Ezzel együtt, vagy éppen ennek ellenére rengeteg vegyes kapcsolat van. Viszont alig találni olyat, amely tényleg egy életre szól. Hiszen nincs holnap, nincs jövőkép. Csak ma van. De az nagyon.

igazszerelem4.jpgAz általános leírás mellett bemutatunk néhány, a környezetünkben látható vegyes kapcsolatot. Az első – ráadásul az eddigiek alapján a szabályt erősítő kivételt jelentő – részt itt olvashatjátok.

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövessetek minket a facebookon, az instán és a youtube-on.

soydominicano.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://owtdominica.blog.hu/api/trackback/id/tr3513187574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drednaught 2017.11.08. 15:15:30

:)
Cuki, ahogy mindjárt eufemizálva és magasztalva van a prostitúció, ha a ők vannak benne a "fasz jobbik végén", de amíg a férfiak élvezték, mindneki mélyen erkölcsös volt, aki megvetette eme szolgáltatások igénylőit.
Viszont tetszik, hogy ezek a vénasszonyok tényleg elhiszik, hogy őket szeretik, hazaimportálják maguknak a negró bikát, aki kirámolja a házat, amit a váláskor nyúlt le a nő.
annyira szép keretben van ez a történet, hogy szinte forgatókönyvért kiált.
Hiába no, kettős mérce, asszony a neved.
süti beállítások módosítása