Új élet a Dominikai Köztársaságban

One way ticket

One way ticket

Kietlen szerelem

2017. november 07. - MelindaBenedek

Készítettünk már nektek egy általános beszámolót a dominikai vegyes kapcsolatokról, amit itt olvashattok, időről időre pedig bemutatunk néhányat. Kicsit más stílusban, mint ahogy a blog többi cikke íródik. 1. rész. 

novella2.jpg

Nem hitt a szemének.

Mintha egy kísértetházba lépett volna be, holott éppen egy impozáns szállodába érkezett meg. Valami azonban mégis furcsa volt. És nem azért, mert még élénken élt benne az emlék, hogy elveszítette a feleségét. A tompa fájdalom persze folyamatosan ott volt a szívében, de most egészen más miatt nézett hitetlenkedve maga elé. A többezer fős szálloda ugyanis teljesen kihaltnak tűnt.

A bárban, ahol máskor napbarnított fiatalemberek üldögéltek, most teljesen üres volt, a pincér is egykedvűen törölgette az asztalokat, mintha nem csinálta volna már meg csak az elmúlt egy órában legalább háromszor. A medence máskor gyerekzsivajtól hangos, a parton fiatal lányok, mosolygós anyukák napoznak, most viszont még a teraszon átlibbenő szobaasszony szoknyájának suhogása is hallatszott. Mintha csak szellemet látott volna.

Megkapta a kulcsát, 313-as, örömmel vette át, mert a 3 és a 13 is a kedvelt számai közé tartozik, és amikor a kissé kopottas, bordó szőnyeggel borított folyosón ment a lift felé, akkor egy pillanatra benézett az ebédlőbe, a következő lépést pedig olyan nehéz volt megtennie, mintha hirtelen ólomcipőbe bújt volna. Már az is hihetetlen volt, hogy az egyik asztalnál ül valaki, hiszen rajta kívül mindössze három vendég volt a több mint ezerfős hotelben, ez a valaki ráadásul teljesen elbűvölte. Egy gyönyörű dominikai lány volt, s képtelen volt levenni a szemét kávébarna bőréről, kedves arcáról és formás lábairól – amelyeken mokaszint viselt –, és addig bámulta a lányt, amíg ő is észrevette a férfit, majd feléje fordult. Ekkor lett könnyebb egy pillanatra a lábát lehúzó mázsás teher, majd egy félszeg mosoly keretében a liftig sietett.

A férfi belépett a szobájába, ledobta a táskáját, a minibárból kivett egy üveg rumot, töltött magának, majd kiült a teraszra. Nézte a végeláthatatlan vizet, közben töltött magának még egyet, majd talán még egyet, a rum és az óceán morajlása pedig álomba ringatta. Álmában sem tudta viszont kiverni a fejéből a lányt, aki mosolyával úgy csalogatta magához, ahogy Odüsszeuszt hívogatta a szirének éneke. Akármerre nézett, mindenhonnan ő mosolygott vissza rá, aztán hirtelen felébredt. Hajnal volt, a felkelő nap már a szemébe tűzött, kicsit fájt a feje, bement a hálószobába és úgy ahogy volt, a tegnapi ruhájában befeküdt az ágyba, hogy kipihenje magát.

Négy-öt órát aludhatott csak, mégis kisimultan ébredt, ráadásul még reggelizni is maradt ideje. Evett egy sonkás-zöldséges rántottát croissant-nal, ivott egy mangólevet, a tejes kávéval pedig kiült a medence partjára.

novella3.jpgKényelembe helyezte magát, boldogan nézett körbe, kicsit nyugalomra talált a zaklatott lelke. Ez mindössze néhány percig tartott, amikor egyszer csak édes parfümillat csapta meg az orrát, kinyitotta a szemét, s akkor ellibbent mellette az a bizonyos lány. A férfi persze nem tudhatta, de nem volt véletlen, hogy pont ott sétált le a medencéhez, hiszen az előző este fellobbanó tűz kölcsönös vonzalmat jelentett. A lány leült az egyik asztalhoz, kért egy frissen facsart gyümölcslevet, levette a combját takaró lepelt, és vidáman fürdött a napsugarakban. A combján megcsillanó fény szinte elvakította a férfit, aki összeszedve minden bátorságát, odalépett hozzá és megszólította.

Nyert ügye volt, hiszen a lány éppen erre várt.

Úgy beszélgettek, mintha ezer éve ismerték volna egymást, egész nap csak fűzték össze a szavakat, a mondatokat, el se mozdultak a medence partjáról, csak este, amikor mindketten felmentek a szobájukba, hogy elegáns ruhát húzva térjenek vissza. Várta őket a szomszédban lévő szórakozóhely, ahol a lány bizonyította, hogy a dominikaiknak valóban pazar a ritmusérzékük, hajnalra a szó szoros és átvitt értelmébe is egymásba csavarodtak.

Csodálatos egy hetet töltöttek együtt, a férfinak azonban vissza kellett repülnie Európába. Szomorúan búcsúztak egymástól a repülőtéren, mert hiába a szenvedély, a felhőtlen egy hét, nem tudhatták, hogyan alakul az életük. Hevesen vert a szívük és úgy ölelték egymást, mintha utoljára kapaszkodnának össze. Aztán pár hónappal később már örömükben sírtak és omlottak egymás karjaiba, miután a lány úgy döntött, Európában folytatta egyetemi tanulmányait. Innentől egyértelmű volt, ők immár egy párt alkotnak.

Az egyetemi időszak után sem szakadt meg a kapcsolat, egyre gyakrabban utaztak egymáshoz, majd amikor a férfit Rio de Janieróba szólította az üzlet, már együtt költöztek a brazil városba. Később aztán hazatértek, és bár a férfi sírva hagyta el Brazíliát, mindketten boldogok voltak, hiszen haza, a Dominikai Köztársaságba vezetett az útjuk.

novella4.jpgNoha a szenvedély már csillapodott, azért ha rájuk néztünk, látszott a boldogság, bár inkább szeretetről, mint szerelemről beszélnénk már. Mégis egyértelmű volt, kapcsolatuk nyugodt, kiegyensúlyozott, négyéves kislányuknak nem is kívánhattak volna jobb családot. Kilenc éve éltek már együtt, amikor ismét költözésre adták a fejüket, és úgy döntöttek, hiába az impozáns ház, hiába alakítottak mindent a saját kedvükre, visszatérnek újra Európába.

Ez a lánynak sem okoz gondot, mivel imádja a hideget, a gardróbjában például tíz pár teljesen egyforma, magas szárú fekete bőrcsizma lóg, s már alig várja, hogy ezeket hordhassa. És hiába szelídült szeretetté a szerelem, úgy tűnt, mintha tényleg lehetséges lenne, hogy egy szerény körülmények közül érkező dominikai lány tiszta szívvel szeret egy tehetős európai férfit.

Esetükben talán tényleg így van. Még ha nehezen is hiszünk a szemünknek.

novella.jpg

Ha szeretnétek még több ilyen bejegyzést olvasni, kövessétek a blogot, a facebook-oldalunkat, de figyeljétek az instánkat és a youtube-csatornánkat is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://owtdominica.blog.hu/api/trackback/id/tr9513187578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása