Készítettünk már nektek egy általános beszámolót a dominikai vegyes kapcsolatokról, amit itt olvashattok, időről időre pedig bemutatunk néhányat. Kicsit más stílusban, mint ahogy a blog többi cikke íródik. Ez volt az 1. rész, alább pedig itt a 2.

– Kedvesem, reggel nem volt még klíma a lakásban? – kérdezte az európai nő a dominikai pasiját.

– Nem. Biztos, hogy nem volt! Forog a ventillátor, eddig is azt használtuk.

…

(Másnap reggel)

– Drágám, itt a frissen főzött kávéd.

– Köszönöm, édes.

– Mennyiért adtad el a klímát?

– 5000 pesoért.

– Pedig tegnap még a létezését is letagadtad. Cuki vagy, hogy azt hitted, nem veszem észre, hogy amióta Dominikán és egy fedél alatt élünk azóta folyamatosan tűnnek el a különböző cuccok. Délután is lementem volna a boltba, de nem volt mivel, aztán a haverjaid instáján láttam az autómat.

– Szó sincs erről, rosszul gondolod ezt az egészet. Emlékszel még, mekkorát szeretkeztünk ébredéskor?

– Hogyne emlékeznék! 17 éve hatalmas szenvedéllyel szeretkezünk, olyan pasi vagy, akitől megindul a tejem, de amióta itt élünk, teljesen megváltoztál. Több helyről is hallottam már, s most már tapasztalom is, ez az igazi éned.

– Butaságot beszélsz, emlékezz rá, hogy amikor Kanadában laktam, ahol te is éltél, és ahová csak miattad mentem, nos, ott útépítéseken dolgoztam. Keményen húztam az igát.

– Hát persze, azért csúfolunk a barátaimmal ráfestőnek. És azt gondolod, hogy a kanadai életünket, vagy az itteni egzisztenciánkat azzal teremtettük meg, hogy te záróvonalakat, meg rénszarvas-veszély táblákat festettél, vagy azzal, hogy én dolgoztam?! Egy pillanatig sem haragszom, imádlak, viszont ez így nem működik. Mindig a kettes csatornán vagy, ott ahol, éppen nem kéne lenned.

– Neked könnyű, tehetős családból érkeztél, én meg egy szegény dominikai fiú vagyok!

– Tehetős család? A férjemnek valóban nem ment rosszul, de miután elváltunk, egy szál bugyiban jöttem el tőle. Igaz, ez később kamatozott, hiszen fehérneműboltot nyitottam, és nem csak rumos üveg alakúra rajzoltam a stop táblát jelző felfestést.

– Mi a gond? Zavar, hogy a barátaimmal vagyok? Zavar, hogy végre az én hazámban élünk és egy kicsit több időt töltök a családommal? Hagyd már ezt, igyunk egy mamajuánát, vár minket a playa.

– Tőlem annyit vagy a családoddal meg a haverokkal, amennyit akarsz. Ne hidd, hogy érdekel, nagyon jól érzem magam nélküled is.  Azt is tudom hogy két csajt tartasz, mellettem van egy helyi asszonyod is. Még nemi betegséget is hoztál haza, te aranyf.szú dominikai. És arra nem lehetett ráfesteni. Nekem nagyon jó volt, hogy élted itt az életed, én meg otthon, imádtam azokat a heteket, hónapokat, amikor találkoztunk, imádtam, hogy egy húsz évvel fiatalabb pasim van. Izzott körülöttünk a levegő, nem véletlen, hogy naponta kellett lepedőt cseréltünk. Ennek a tizenhét évnek minden pillanatát imádtam. Nem akartam, hogy elvegyél feleségül, nem akartam gyereket tőled, élveztem az életet. Meg téged. De az nem működik, hogy rajtam élősködsz. Szóval, adiós amor.

– Hát, rendben. Akkor megyek, ezt a két üveg rumot meg elviszem, megisszuk a haverokkal. Az autóba majd kell tankolni. De egy búcsúszex jöhet, ugye?!

– Még szép. Az ágy viszont marad!

#benedek

Ha tetszett a bejegyzés (vagy ha nem), olvassátok a többi posztunkat, kövessetek facebookon, youtube-on és az instán is!