Ha valaki azt mondja otthon, hogy a dominikai hegyek között egy indiai étteremben, a földön ülve kézzel próbálok rizsgolyókat formázni, akkor körberöhögöm, majd olyan bambán néztem volna rá, ahogy itt bámulnak a mindenhol legelésző marhák. A mindenholt szó szerint kell érteni, simán elképzelhető, hogy két luxusépület közti üres telken kérődznek az állatok.
De térjünk vissza Indiába, na jó a Dominikai Köztársaságba. Elvileg azért mentünk el az iskolai kirándulásra, hogy gyakoroljuk a spanyolt, de mivel az iskolában jelenleg 80 százalékban német diákok vannak, így Melinda gyakorolta a németet, én meg rájöttem, hogy az évek során sokat felejtettem, de a lényeget még értem.
A Bluemeoon névre hallgató domindiai étterembe egyébként mesebeli úton lehet eljutni. Túl az Óperencián, a szörfparadicsom Cabarete-n, túl az üveghegyen, az ország belső részébe vezető dombokon, ahol a vacsora egyik alapjául szolgáló kurta farkú malac túr, a csirkék kapirgálnak, nos, ott van a hely. Egy off road-pályára hajazó földút végén vár minket a domboldalba épített étterem, amely felülről így fest.
És ilyen panorámát kínál.
Amely naplamente közben még gyönyörűbb.
Rum persze itt is van, így cuba librével melegítettünk a vacsorára, amely előtt kötelezően elküldtek minket kezet mosni, majd egy kör alakú, fedett térre tereltek minket. Az „arénába” már csak cipő nélkül lehetett belépni, majd miután elfoglaltuk a helyünket a szivacsokon, kiderült, hogy az előttünk heverő banánlevelek lesznek a tányérok. Vendéglátónk hangsúlyozta, az indiai szokásoknak megfelelően kizárólag jobb kézzel nyúlhatuk a kajához, az indiaik szerint a bal ugyanis a koszos kéz. A jobb meg a tiszta.
Alább látjátok az előételt, négyféle szósszal, amelyhez krumplit és kukoricás krokettet – vagy hívják ezt bárhogy is – tálaltak fel.
A főétel központi része a rizs volt, mellé jött egy zöldségtál – avokádókrém, húsgolyónak kinéző zöldséggolyó, illetve karfiol, brokkoli-válogatás –, továbbá tandori csirke, s az egész menü különlegessége, hogy kizárólag helyben termesztett alapanyagokból készül minden. Az egész tál egyik legfinomabb darabja a rizs mellé felszolgált, kókuszchips volt. 
Házigazdánk a főétel előtt elmesélte, hogy a rizset tegyük a banánlevél középére és vegyük körbe minden mással. Utána próbáljunk a kezünkkel a rizsből golyót formálni, illetve éppen azzal a hússal/zöldséggel összefogni, amit kívánunk hozzá. Melindának így sikerült, az én kezemet fotózni sem volt érdemes. 
Szó sem volt míves tálalásról, a vacsora egyik legjobb összetevője az egyszerűség volt és az a természetesség, ahogy a földön ülve, kézzel ügyeskedve eszegettünk, hogy lehetett repetázni, s hogy olyan ízeket kóstoltunk egyben, amit máskor ritkán. Még a zöldséggolyót is megettem, amelyról percekig hittem, reméltem, hogy húsgolyó lesz.
A rumból a vacsorát levezető teába is jutott – hagyjátok, nem oldódik fel rendesen és az alján marad a rum –, a teljesen ellazító kortyolgatáshoz még egy kis desszertet kaptunk, édes joghurt banándarabokkal és kókuszchipsszel.
A hely egyébként minden hónapban három hetet van nyitva és egyet zárva, minimum tíz fő esetén készítik el a vacsorát. Nagycsaládosok, baráti társaságok előnyben.
A megkóstolt ételek közül az avokádókrémet fogyasztjuk otthon is rendszeresen, apósunk dominikai receptje pedig így fest:
Guacamole (a kép bal oldalán)
Hozzávalók:
2 avokádó
2 gerezd fokhagyma
0.5 fej lilahagyma
0.5 fej vöröshagyma
1 paradicsom
só
Elkészítés:
Az avokádó húsát kikanalazzuk a héjából, majd darabokra törjük – ne pürésítsük! – összekeverjük az apróra vágott hagymákkal és a felkockázott paradicsomal, megsózzuk, majd állni hagyjuk. Ne használjunk hozzá túl sok, vagy túl puha paradicsomot, különben szétázik.
A kész krémet néhány óráig állni hagyjuk, addig az avokádó magja is maradjon benne a krémben.
Érdekesség, hogy Guatemalán ugyanezt a receptet még megbolondítják vajjal és főtt tojással, ezt is érdemes kipróbálni.
Piritóssal, rizzsel, találjuk. Vagy bármi mással, ami jólesik hozzá.
