Új élet a Dominikai Köztársaságban

One way ticket

One way ticket

Vágjunk bele!

2017. szeptember 27. - MelindaBenedek

Állok a piszoárnál és remegek. Most már tényleg nincs visszaút.

És természetesen nem az épp zajló tevékenységre gondolok. Miközben a cselgáncs-világbajnokság zajlik, életem utolsó Nemzeti Sportos tudósításaira készülök, s pár perce vettem 5 repülőjegyet Puerto Platára. Észak-Dominikára, ha így jobban tetszik.

Nem mintha eddig bizonytalanok lettünk volna, hogy nekivágunk-e a dominikai kalandnak, de ez volt az első olyan aktusa ennek az egész vakrepülésnek, amit már nem lehet visszacsinálni.

Szeptember 22-én 6:40-kor felszállunk és 16 óra múlva megérkezünk Dominikára. Hogy ez őrültség? Természetesen az. Mégis akarjuk.

Persze mondhatnánk, vagy mondhatnák mások, hogy minek, hiszen otthon mindenünk megvan: jó állás, korrekt pénz, satöbbi, de ez semmi más, mint egy mókuskerék. Idejét nem tudom, mikor indultunk el bárhová is laptop nélkül, mikor volt egy közös szabad hétvégénk. Jövőre gyereket szeretnénk, jó lenne egy nagyobb, esetleg saját lakás, s mégis miből? Melinda gyesen lesz, én meg esetleg megkeresem a szükséges pénzt, de akkor egy percet se látom a családomat. Ennek meg nincs értelme, akkor inkább próbáljuk meg másként.

Főleg, mivel az apósom a Dominikai Köztársaságban lakik – nem összekeverendő a Dominkai Közösséggel, ahol a közösségi médiában is aktív miniszterelnök házából csinált kabriót a Maria hurrikán –, ez pedig egy olyan biztos háttér, olyan lehetőség, amit kár lett volna kihagyni.

A sógorom már fél éve tervezi, hogy kiköltözik, miközben mi úgy jöttünk haza a téli nyaralásból, hogy nagyon jó hely, de biztos nem élnénk itt – hát most mégis.
Hónapok óta beszélgettünk róla, elkezdtük tervezgetni. Majd mindent összevetve úgy döntöttünk, hogy belevágunk.

Újságíróból vállalkozó leszek.

A bejegyzés trackback címe:

https://owtdominica.blog.hu/api/trackback/id/tr9712903704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása