Amióta Melinda szűk egy hónapja Dominikán próbál új életet lehelni az otthonról hozott ékszerkészítő kis manufaktúrájába, kb azóta keressük a helyi különlegességnek számító Larimar-követ, s végül kalandos úton jutottunk el egy szatyorból áruló kőkereskedőig. 

 Larimar.

Ez a kő a Dominikai Köztársaság egyik különlegessége, kizárólag ebben az országban, a Barahoa-félszigeten található meg és csak 1974-ben fedezték fel.

Mi már hetek óta próbálkozunk a beszerzéssel, mire eljutottuk a Puerto Plata-i kikötő mögötti városrészbe, a számozott utcák egyikében pedig megtalálható a kő. Legalábbis ezt ígérte az egyik megkérdezett árus. Aki legalább ennyit segített, a többiek ugyanis titkolóztak.

Na jó, az egyikük megmondta, hol van a Larimar-bánya, kösz.

(fotó: elboletinrd.com)

Először a varrodába tévedtünk be, ahol csak férfiak dolgoztak, és a helyiekre jellemző segítőkészséggel azonnal ugrottak, hogy hívják a szomszédos bolt tulajdonosát. (Persze a kedvesség mellett a fehéreket két lábon járó dollárnak nézik.) Ott a varrógépkellékek mellett akadt néhány bizsu, a hölgy azonban közölte, itt nem, azonban a szemben lévő, lakásnak tűnő épületben megtaláljuk, amit keresünk. A hely 2-kor nyitott, és a itteni tempót ismerve csodaszámba ment, hogy 2 után 5 perccel tényleg elhúzták a rácsokat.

Az ablakon belesve leginkább drótokat láttunk meg néhány szalagot, igaz, reménykeltő volt, hogy a falon Larimar-kövekből volt kirakva, hogy „Jézus Krisztus”. Az eladó aztán közölte, hogy nem pont itt lehet a kőből venni, hanem mégis a másik oldalra menjünk, néhány házzal arrébb, az egyik hotel(ecske) aljában vannak a kavicsok. No meg ő is tud valakit, már hívta is Michelt, aki 10 perccel későbbre ígérte magát.

Így aztán újra az utca jobb oldalán találtuk magunkat, egy közepesen bizalomgerjesztő kis autóbeállóhoz érkeztünk, majd a kőről érdeklődve kiderült, a garázs jobb oldalán lévő hatalmas zsákok tele vannak Larimarral…!

Igaz, itt kidolgozatlan kövek sorjáztak, de a három férfi lelkesen mutatta a különböző formájú, színű és méretű darabokat. Miközben Melinda válogatott, a túloldalon már ott várt minket az ígért Larimar-díler. A garázsvásárban persze nem értették, mit akarunk még két kis darab kővel, ez olyan csekély mennyiség volt, hogy megkaptuk ajándékba.

Megvolt tehát az első (kettő) hőn áhított kő, nosza, rohantuk vissza az út túloldalára – ekkor harmadszor keltük át, a negyedik boltba, az ötödik emberhez –, Michel pedig egy szimpla szatyorból kezdte el kipakolni az egyébként értékes féldrágakövet. Kisebb, nagyobb, de mind szépen megmunkálva került elő a csomagjából.

Végül hét darabot választottunk ki, azzal a „záradékkal”, hogy ha a Mindii ékszerek a jövőben Larimar-kővel is készülnek, akkor tőle vásárolunk. A kötelező alkudozás természetesen nem maradhatott el, a szatyorból vett drágakövet 40 százalékkal adta olcsóbban, mint a kiindulási ár volt, s biztosak vagyunk benne, hogy ő sem járt rosszul.

Két nappal később pedig ez lett belőle!

#benedek

Ha tetszett a bejegyzés (vagy ha nem), olvassátok a többi posztunkat, kövessetek facebookon,youtube-on és az instán is!