Új élet a Dominikai Köztársaságban

One way ticket

One way ticket

A sztárjátékosok néha korán halnak

2017. december 07. - MelindaBenedek

Városunk első baseballsztárja azon az úton halt meg, ahol mi is rendszeresen közlekedünk, jóbarátja pedig az ő tiszteletére viseli a 18-as mezszámot.

oscartaveras.jpg

(fotó: chatsports.com) 

Dominika, ahol még a baseball-mérkőzés is késve kezdődik.

Sőt, ha úgy vesszük, igazából az is csoda, hogy aznap játszottak, s nem csak a sztenderd mañana (holnap) volt a parti időhatározója.

img_0300.jpgA vasárnapi matinén a kezdés 14:00 14:45 óra volt, és akkor még nem beszéltünk arról az apróságról, hogy a „újra Puerto Platán a profik” szlogennel beharangozott derbin a tartalékcsapatok játszottak, aminek ékes jele volt, hogy a santiagói Aguiles Cibaenas, illetve a Santo Domingo-i Leones del Escogido csapatának sem sikerült egyforma mezeket adni a játékosaikra. A nép ezzel együtt imádta a hírverő meccset – hamarosan talán Puerto Platának is lesz együttese a most hatcsapatos helyi bajnokságban –, amelyen ilyen hangulatot teremtettek.

Ráadásul láthatták Carlos Martínezt – és innentől lesz igazán érdekes a történet! –, aki a város szülötte és az amerikai profi bajnokság (MLB) egyik sztárja, szóval nyugodtan nevezhetjük világklasszisnak.

Mindenképpen érdemes tovább olvasni, azoknak is, akiket nem érdekel a baseball.

A Tsunami becenévre hallgató csillag már 17 évesen is 90 mérföld/órával (140 km/óra) hajította a labdát, a Boston Red Sox 140 ezer dollárért szerződtette, aztán – mint azt több helyütt is olvashatjuk – a megállapodás kútba esett, kiderült ugyanis, hogy Tsunamit nem úgy hívják, ahogy. A srác egy mezőgazdasággal foglalkozó, a pontos születési nyilvántartásra már kevésbé ügyelő vidéken született, édesanyja fiatalon meghalt, az őt örökbefogadó nagybátyja pedig a saját nevére vette. Így viszont amikor vízumot szeretett volna az Egyesült Államokba, kiderült, hogy az eredetileg papnak tanuló, majd a baseball felé forduló Martínez neve és a születési dátuma se stimmel. A szerződés kútba esett, Tsunamit meg egy évre eltiltották az Egyesült Államokban.

Igaz, ezzel jól járt, mivel így nem 140 ezer, hanem 1.5 millió dolláros szerződést írt alá, bár a vízumszerzés újabb komoly procedúrát hozott, végül azonban a St. Louis Cardinals játékosa lett. Aztán a gárda egyik tartalékcsapatához került, meghívták a legnagyobb tehetségek gálameccsére, aztán 2015-ben mutatkozhatott be az MLB-ben. Innentől már nem volt megállás, 2015-ben és 2017-ben is ott volt az All Star-gálán – ahol a közönségkedvencek játszanak bemutató mérkőzést –, megdöntött egy raklapnyi rekordot. Végül pedig 51 millió dollárért kötött újabb, immár ötéves szerződést.

img_0302.jpgTsunami 2015 januárja óta 18-as mezben baseballozik, amelyet jó barátja, a nála négy évvel fiatalabb, szintén Puerto Plata megyéből származó Oscar Taveras viselt – egészen haláláig. A 22 évesen életét veszítő Taveras Sousán nőtt fel, pontosan abban a kisvárosban, ahol mi is élünk, s ő volt Sosua első MLB-játékosa.

„Azt mondta a fiam,, hogy a világ legboldogabb édesapja leszek. Majd hozzátette, hogy sztár akarok lenni, a profi ligában akarok játszani, jelenség vagyok, a legjobb!” – emlékezett vissza a gyermekére édesapja, Francisco Taveras, aki egy alacsonyabb ligában maga is szerepelt az Egyesült Államokban.

Taveras temetésére 5000 ember gyűlt össze Sosuán, a Cardinals pedig megígérte, hogy felújítja a helyi pályát, igaz, ezt azóta is várjuk. Taveras a Sosuát és Cabaretet összekötő főúton veszítette életét, ami pontosan az az út, ahol mi is közlekedünk nap, mint nap…

A 22 esztendős klasszisjelölt halála sajnos tökéletes és egyben tragikus példája annak, ami több dominikai kiválósággal is történik. Gyorsan kiválasztja őket egy-egy amerikai egyesület, ahol aztán az addigiakhoz képest hatalmas fizetést visznek haza. Majd hazatérnek a nyári/téli szünetben, megjelennek a régi haverok, a körülrajongott sztár meg fürdik a népszerűségben, szórja a pénzt. Csakhogy ilyenkor azt gondolja, hogy övé a világ, neki mindent lehet, ennek megfelelően Taveras is takonyrészegen huppant be a Chevrolet Camarójába, majd a megengedettnél ötször magasabb véralkoholszinttel rohant egy fának. Ő és a barátnője is meghalt.

És ha nem is halnak tucatjával a sztárok, sokan nem jutnak vissza a második, harmadik szezonra, mert az otthon töltött időszakban annyira lezüllenek, hogy már nem ütik meg a szintet.

Ezért különösen értékes, amit Carlos Martínez művel, hiszen ő is fürdik a népszerűségben – elég csak megnézni az instagram-profilját –, közben viszont remekül játszik, sőt a jótékonyságról sem feledkezik meg. Nemcsak Taveras barátja mezszámát vette fel, hanem létrehozott egy, a saját nevét viselő alapítványt, amely a St. Louisban élő latin származásúakat segíti, ösztöndíjjal támogatja a tehetséges fiatalokat. Ráadásul hiteles, hiszen tényleg tudja, milyen szegénynek lenni.

Martínez nemcsak az Egyesült Államokban, hanem hazájában is segít, egyrészt baseball-felszerelést ad minden évben a rászorulóknak, ételt oszt a szegényeknek, amikor pedig Puerto Platát árvíz sújtotta, akkor társaival együtt 20 ezer embernek segített ételhez, vízhez, ruhákhoz jutni, s klubja, a Cardinals is utalt 10 ezer dollárt az alapítványának.

Azért ez valamivel szimpatikusabb. Még akkor is, ha Tsunami a közös fotóra már nemet mondott a stadionban a rajongóknak.

#benedek


img_0299.jpg
Ha tetszett a bejegyzés (vagy ha nem), olvassátok a többi posztunkat, kövessetek facebookon,youtube-on és az instán is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://owtdominica.blog.hu/api/trackback/id/tr1413451497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása